Fordulat állt be a NIssan a féléves negatív eredménye után. A legfrissebb jelentések szerint optimistán záródhat az idei év a japán autómárkának. További elbocsátásokat tervez és eladja Jokohamában található globális központját, amelyet azt
A német vegyipari óriás, a BASF a harmadik negyedévben a vártnál gyengébb nyereséget ért el, miközben bevétele felülmúlta az elemzői becsléseket. A cég profitja közel 40 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest, részben az en
A Mercedes-Benz harmadik negyedévében jelentősen visszaesett a nyereség, főként a kínai piac gyengélkedése és az amerikai vámköltségek miatt. A prémium modellek köztük a Maybach és AMG modellek – viszont továbbra is húzóerőt jelentenek a vá
A Danone erős negyedévet zárt. A francia élelmiszeróriás 4,3 százalékkal növelte árbevételét, és minden régióban bővülést ért el. A legnagyobb növekedést Kína és Észak-Ázsia hozta, de Európában és Amerikában is stabil maradt a kereslet. A v
A Whirlpool bevétele nőtt, de a nyeresége harmadával csökkent a harmadik negyedévben. A háztartásigép-piac vegyes képet mutat. Míg Észak-Amerikában élénk maradt a kereslet, Ázsiában és Latin-Amerikában visszaesés tapasztalható, ami erősen r
Egy év alatt teljesen talpra állt az Intel. A chipgyártó tavaly még komoly 16 milliárdos veszteségben volt, most viszont milliárdos profitról számolt be, miután beindult a kereslet a mesterséges intelligenciát támogató processzorai iránt. [
Erős negyedévet zárt a Renault. A francia autógyártó bevétele 6,8 százalékkal nőtt, köszönhetően az új modellek, köztük a Dacia Bigster SUV sikerének. Bár a prémiumautók iránti kereslet kissé visszaesett, a vállalat így is stabilan növelte
Gyengült a sörpiac, és ezzel a Heineken bevétele is. A holland sörgyártó 4 százalékos visszaesést jelentett. Európában és Amerikában csökkent a sörfogyasztás, amelyet az afrikai és a közel-keleti régió bevételei sem tudtak ellensúlyozni. [c
A Mercedes-Benz harmadik negyedéves eladásai 12 százalékkal estek vissza, mivel a kínai piac gyengélkedése és az amerikai vámok jelentős csapást mértek a német luxusautó-gyártóra. A vállalat szerint a legnagyobb visszaesést a két kulcspiac
A Michael Kors márkát birtokló Capri Holdings a vártnál erősebb negyedéves eredményeket tett közzé, részvénye pedig több mint 12 százalékkal emelkedett a gyorsjelentés nyomán. A luxusiparban zajló keresletcsökkenés ellenére a cég marketing
A McDonald's felülteljesítette az elemzői várakozásokat a második negyedévben. Az amerikai gyorsétteremlánc profitja és bevétele is nőtt, a globális eladások pedig közel két éve nem látott ütemben bővültek. Az eredményekre a befektetők is a
Rekorderedménnyel zárta a második negyedévet az OTP Bank. A 330 milliárd forintos profit nemcsak 75 százalékos negyedéves növekedést jelent, hanem messze túlszárnyalta az elemzői várakozásokat is. A nyereség jelentős részét a külföldi leány
Bár bevétele 5 százalékkal emelkedett, a Ford nettó veszteséggel zárta a második negyedévet. Az elektromosautó-üzletág költségei és a megnövelt importvámok súlyosan terhelték a vállalat eredményét. A cég vezetése most költségcsökkentéssel é
Az LG Electronics második negyedéves eredménye ugyan csökkent, de még így is jóval felülmúlta az elemzői várakozásokat. A dél-koreai technológiai óriás a gyenge belföldi kereslet, az amerikai vámok és az erősödő globális verseny ellenére is
Megtört a lendület a luxusipar éllovasánál. A Louis Vuitton, Dior és Hennessy márkákat összefogó világcég 2025 első félévében komoly pénzügyi visszaesést jelentett. Az adózott eredmény több mint 1,5 milliárd euróval csökkent. A drámai vissz
Vegyes képet mutatott a Hyundai Motor második negyedéve. Miközben a dél-koreai autógyártó története legmagasabb bevételét könyvelhette el a növekvő globális eladásoknak köszönhetően, a vállalat nyeresége csökkent, főként az emelkedő költség
Zuhanó bevétel és nyereség, visszaeső eladások. ATesla második negyedéves számai messze elmaradtak a várakozásoktól. Elon Musk cége ugyanakkor új, olcsóbb modellel próbál visszavágni a második félévben. [caption id="attachment_716860" align
Az UniCredit az elmaradó bevételek ellenére is erős második negyedévet zárt. 3,3 milliárd eurós nyereséget ért el, és megemelte éves céljait. Bár a Banco BPM felvásárlása meghiúsult az olasz kormány beavatkozása miatt, a bank vezetése máris
Megugrott a Coca-Cola nyeresége a második negyedévben. Csökkentek ugyan az eladások, de a vállalat áremelésekkel kompenzálta a visszaesést, és 58 százalékos profitnövekedést ért el. Az amerikai üdítőital-óriás a legfontosabb piacain is növe
Rekordnyereséggel zárta az első negyedévet a Ryanair. Több mint kétszeresére nőtt a profit, köszönhetően a növekvő utasszámnak és a megugró jegyáraknak. A fapados légitársaság 930 millió eurós nyereséget könyvelt el három hónap alatt, miköz
Gyengülő bevételek, ázsiai visszaesés és radikális leépítés. A Burberry válság üzemmódba kapcsolt. A brit luxusmárka 5,5 százalékos bevételcsökkenéssel és 3 millió fontos veszteséggel zárta negyedévét, miközben globális munkaerejének ötödét
A Netflix újabb erős negyedévet zárt. A bevétele és a nyeresége is meghaladta az elemzői várakozásokat, miközben a vállalat felfelé módosította éves előrejelzését. második negyedéves nyeresége 3,13 milliárd dollár lett, míg bevétele 11,08 m
Erős negyedévet zárt az idei évben az easyJet. A brit fapados légitársaság nyeresége 21 százalékkal nőtt, utasforgalma és bevétele is emelkedett. Bár az éves kilátások továbbra is pozitívak, a franciaországi légiforgalmi sztrájk és az emelk
Óriási visszaesésről számolt be a Nike. A világ egyik legismertebb sportszergyártója 86 százalékkal kevesebb nyereséget ért el a legutóbbi negyedévben, mint egy évvel korábban. Az eladások csökkenése, az amerikai vámterhek és a költséges vá