Újabb sokk jöhet a Metánál. Májusban elindulhat az első nagy leépítési hullám a techvállalatnál. A Facebook és az Instagram anyacége úgy alakítja át működését, hogy közben több ezer dolgozó állása kerülhet veszélybe. Májusban indul a leépít
Újabb lépést tesz az Európai Unió a mesterséges intelligencia fejlesztésében. Hat új MI-gyár épül Európa-szerte, köztük Lengyelországban, Romániában és Csehországban. A több mint 500 millió eurós beruházás célja, hogy a vállalkozások és sta
A 4iG Csoport és a finn Elisa Polystar új szintre emelte együttműködését: a One Magyarországnál bevezetett hálózatfelügyeleti rendszer mesterséges intelligenciát és adatvezérelt elemzéseket is alkalmaz majd, hogy javítsa a szolgáltatás minő
Miközben a Microsoft történelmi bevételeket könyvelhetett el az első negyedévben, újabb több ezer fős elbocsátást jelentett be. A technológiai óriás világszerte mintegy hatezer dolgozójától válik meg, hogy még több erőforrást csoportosítson