Zuhanó bevétel és nyereség, visszaeső eladások. ATesla második negyedéves számai messze elmaradtak a várakozásoktól. Elon Musk cége ugyanakkor új, olcsóbb modellel próbál visszavágni a második félévben. [caption id="attachment_716860" align
A Renault Csoport globálisan 1,17 millió járművet értékesített 2025 első félévében, ami 1,3 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A személyautó-eladások és az Alpine sportmárka szárnyaltak, a haszongépjárművek és a Dacia vissz
Az amerikai biztonsági szabályozó hatóság több mint 27.000 Polestar 2 jármű visszahívására indított vizsgálatot. Az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatala (NHTSA) bejelentette, hogy visszahívási eljárást indított a sv
A BMW-csoport eladásai vegyesen alakultak 2024 első felében. Miközben Európában és Amerikában növekedni tudott a vállalat, Ázsiában, különösen Kínában komoly visszaeséssel szembesült. A MINI látványosan erősödött, az elektromos modellek tov
A Daimler Truck bejelentette, hogy 2024 második negyedévében csökkent a haszongépjármű-eladásainak száma, főként az észak-amerikai piac gyengélkedése miatt. A vállalat ugyanakkor látványos növekedést ért el az elektromos járművek értékesíté
Látványos fordulat történt a német elektromosautó-piacon. A Volkswagen-csoport átvette a német autópiacon az uralmat. A részesedése fél év alatt 46 százalékra ugrott. A BMW stabilan tartja második helyét, míg a Tesla látványosan visszaesett
Drámai visszaesést könyvelt el a Stellantis az olasz autópiacon. Júniusban harmadával esett vissza az értékesítésük, miközben a piac egésze is gyengélkedik. A világ negyedik legnagyobb autógyártója egyre nagyobb nyomás alá kerül a gyenge ke
Furcsa bejelentést tett a francia Renault. A francia autóvállalat közel 11 milliárd dollár veszteséget írt le a Nissan-részesedéséből. L átszólag hatalmas a veszteség, valójában stratégiai irányváltás. A két évtizedes szövetség ugyan gyengü
Az amerikai vámintézkedések áprilisban mintegy 500 millió eurós többletköltséget róttak a német autógyártókra. A gyártók és beszállítók egyre nagyobb nyomás alatt vannak az Egyesült Államokba irányuló export során. [caption id="attachment_7
Jelentősen csökkent a Magyar Suzuki Zrt. árbevétele 2024-ben, de a cég stabilizálta működését és továbbra is piacvezető maradt. Esztergomban már nem fenyeget alkatrészhiány, és a hazai eladások új lendületet kaptak. [caption id="attachment_
A Halms nevű kínai autóalkatrész-gyártó vállalat 80 milliárd forintos beruházással új gyárat épít Miskolcon, amely több mint ezer új munkahelyet hoz létre. A lépés nemcsak a helyi gazdaságot erősíti, hanem Magyarország pozícióját is tovább
A Ford Motor Company 29 501 járművet hív vissza az Egyesült Államokban egy komoly futóműhiba miatt. A probléma a F-150 Lightning modelleket érinti, és kormányzási gondokat, valamint balesetveszélyt okozhat. A Ford 2024 és 2025F-150 Lightnin
Miközben az árbevétel felülmúlta az elemzői várakozásokat, a Ford Motor első negyedéves nyeresége látványosan visszaesett, és a járműeladások is gyengültek. A legnagyobb meglepetést azonban az okozta, hogy a vállalat a globális vámkockázato
Jelentős visszaesést jelentett a Porsche az idei első negyedévre. A működési eredmény több mint 40 százalékkal csökkent, a kínai eladások gyengélkednek, az amerikai vámok pedig már százmilliós károkat okoznak a német luxusautó-gyártónak. [c
Legyártották a nyolcmilliomodik Daciát Romániában, ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett az 1968 óta Mioveniben működő autógyár. Az ikonikus márka mára globális szereplővé vált, 44 országban értékesítik, a legnagyobb sikerét pedig a Duster hozt
Bár a Stellantis eladásai és nyeresége is meredeken zuhantak 2024-ben, Carlos Tavares volt vezérigazgató mégis bőkezű, 23,1 millió eurós végkielégítéssel távozott. A részvényesek többsége elfogadta a csomagot, de sok befektető szerint ez ar
Halálos autbaleset után szigorít Kína. Mostantól tilos az „önvezető” kifejezést használni, és az ADAS-rendszerek frissítéseit is csak hatósági jóváhagyással lehet végrehajtani. Az új szabályozás szigorítja a szoftverfrissítések engedélyezés
Nissan május-júliusban csökkenti a legkelendőbb amerikai modell, a Rogue SUV japán gyártását, közölte az autógyár. Az új amerikai importvámok hatására megváltoztatták gyártási terveiket . Donald Trump amerikai elnök döntése, hogy 25%-os ill
A Ferrari bejelentette, hogy egyes luxusmodelljeinek árát tíz százalékkal emeli meg az Egyesült Államokban. Az áremelés elsősorban a Purosangue SUV-t, az F80 limitált szériát és a 12Cilindri modellt érinti, így akár több tízezer, sőt százez
A kínai BYD egy éven belül kiválasztja harmadik európai gyárának helyszínét. Idén elindul a szegedi üzem, és 2025 elején a törökországi létesítmény megkezdi a termelést. A világ legnagyobb elektromosautó-gyártója tovább erősíti európai jele
A Porsche Automobile Holding határozottan cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint fontolóra venné Volkswagen-részvényeinek eladását. A holdingcég közleményében megerősítette hosszú távon továbbra is elkötelezett marad a Volkswa
Elon Musk most sem játszik kicsiben. A Tesla új fapados változattal erősíti pozícióját Kínában. A Model Y-t gyártják majd Sanghajban. Az „E41” projekt néven futó modell gyártási költsége legalább húsz százalékkal lesz olcsóbb, és 2026-ban i
Bár a Porsche nyeresége 2024-ben 30,4 százalékkal csökkent a kínai piac visszaesése miatt, a német luxusautó-gyártó mégis változatlan, 2,3 eurós osztalékot fizet. A vállalati költségcsökkentésre kényszerül. Az eddig bejelentett ezerkilencsz
Harald Wilhelm a Mercedes-Benz pénzügyi igazgatója az autógyártó múlt havi éves eredményértekezletén elmondta, hogy a tervek szerint a pénzügyi és humánerőforrás-beszerzési területeket kiszervezik. Csökkentik a munkaerő létszámát azáltal, h