A Brand Finance kutatása szerint a világ öt legértékesebb márkája közül négy technológiai márka. Az Apple megőrizte elsőségét 2025-ben is. A brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2025-ös Global 500 ranglistája szerint a
Két egymást követő év csökkenés után 2024-ben ismét globális növekedés tapasztalható az okostelefon eladásaiban. A Counterpoint Research piackutató cég friss jelentése szerint a piac összesített eladásai 4%-kal nőttek az előző évhez képest.
Tavaly az utolsó negyedévben tovább növekedett a személyi számítógépek (PC) szállítása világszerte – derül ki az International Data Corporation (IDC) legfrissebb adataiból. Az IDC nem végleges számításai szerint 2024 negyedik negyedévében 6
Komoly kártérítés a Siri miatt Az Apple 95 millió dolláros megegyezést kötött azokkal a felhasználókkal, akiknek beszélgetéseit a Siri digitális asszisztens véletlenül rögzítette. A csoportos pert azzal indokolták, hogy a Siri által gyűjtöt
Igen, ismét, újra, megint arról pletykálnak a világ technológiai és tőzsdei újságírói, hogy a 2014 óta futó tervezés 2021 és 2024 között egy termékbemutatót eredményez.
Belföld Változatos napon van túl a BUX Érdekes napot zárt a hazai tőzsdeindex, mert a katasztrofálisan sikerült délelőtt után egy emelkedő délutánt zárt, így összességében jelentős változás nem történt az árfolyamban, azonban a technikai ké
Érkezhet némi felpattanás az Apple részvényeinek az árfolyamában. A középső Bollinger-szalag erős támaszként funkcionál azok alapján, amit grafikon mutat. Ha ez a hét is optimista hangulatban indul, akkor ismét célba vehető a 145.00 dolláro
A világ legértékesebb cége nagy kihívások elé néz ugyanis a bevételeink több, mint 60 százalékát adó iPhone folyamatosan veszít piaci részesedéséből. Szerencsére a vállalat több fronton fejleszti magát és a 2020 végén bemutatott saját gyártású chip áttörési mellett idén a teljes Mac termék családjukat megújítsák.
2020-12-07 Szerző: Bohner Adrián adrian.bohner@gmail.com NAPI A felső Bollinger-szalag erős támasza lehet a most érkező medvetrendnek, de ehhez még kell egy-két gyertyányi megerősítés. Ha az EMA(50)-es mozgóátlagot áttöri a grafikon, akkor
Belföld Pihenőt tartott a BUX semleg Nem változott sokat a BUX index technikai képe a tegnapi nappal. Ugyan egy dupla csúcs is alakulóban lehet, eddig nem sikerült megmásznia a 39 000 pontos ellenállást. A BUX záróértéke 38 163,61
Úgy tűnik, hogy visszafordulhat a részvény árfolyama, hiszen már napok óta trendfordulót formáz a grafikon. A medve előtt az ellenállás első körben az EMA(50)-es mozgóátlag és a középső Bollinger-szalag lehet, áttörés esetén akár egy hossza
Érdekesre sikeredett a heti piacnyitás, a befektetők figyelme innentől az újabb vállalati jelentésekre összpontosul, és eddig elég pozitív, amit láthattunk.
A technológiai óriás szeptemberben jelentette be új iPad, MacBook, és Apple Watch készülékeit, sokak bánatára azonban elmaradt az új iPhone bemutatása. Már érdekes történés is volt a cég életében a múlt hónapban, mégpedig, hogy 4:1 arányban felaprózták a részvényeit, ami egy ideig pozitív hatással volt a papírokra.
Csütörtök 15:30 - A csengő megszólalása után a következő cégekben történtek nagyobb mozgások, melyekre érdemes figyelni a kereskedési nap során: Snowflake: (NYSE:SNOW) Tegnapi cikkünkben már kiveséztük a vállalat piacra lépésének történelmi
Viharosra sikerült az elmúlt 1 hét a tengerentúli piacokon, mivel mindhárom vezető indexben erős korrekció következett be, illetve nagyot zuhantak a tech részvények, és azok, akik az elmúlt pár hét főszereplői voltak. Vajon véget is ért az