A magyar lakosság jövedelmeinek koncentrációja az elmúlt 10 év alatt a gazdasági növekedés ellenére nem változott - hívta fel a figyelmet a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-nek eljuttatott közleményben.Kiemelték: a lakosság összjövedelmének közel negyedével a leggazdagabb 10 százalék, illetve 50 százalékával a legfelső 30 százalék rendelkezett 2019-ben, ahogy 2010-ben is. A legalsó tizedbe tartozó háztartások a jövedelmek csupán 3 százalékát, az alsó 30 százalékba tartozók pedig 14 százalékát birtokolták - ismertette a GKI. A gazdaságkutató szerint a valóságban még rosszabb a helyzet, hiszen a leggyorsabban gazdagodó rétegek jövedelmei csak részlegesen szerepelnek a statisztikákban, a külföldi bevételek például nem minden esetben látszanak. Mindez azt jelenti, hogy még a gazdasági növekedés csúcspontján is több mint 2 millió magyar állampolgár a létminimumot jelentő havi 101 ezer forint (vagy egy gyermekes családok esetében fejenként havi 81 ezer forint) alatti jövedelemmel rendelkezett - összegezték. A GKI felhívta a figyelmet arra is, hogy míg 2010 óta a bérek nominálisan közel 100 százalékot, addig a nyugdíjak csupán 33 százalékot nőttek, a szociális juttatások pedig szinte semmit nem emelkedtek. Ezek legtöbbje a mindenkori minimálnyugdíjhoz van kötve, amely 2010 óta változatlanul 28 500 forint - tették hozzá.
Szomorú, de nem csökkentek a jövedelmi különbségek
OTP45 380 Ft
1 nap
▼ −1,39%
1 hét
▲ +1,84%
1 hónap
▲ +1,59%
60 nap
▲ +10,28%
Minta: a cikkhez még nincs instrumentum címkézve — a sáv az OTP valós adatait mutatja előnézetként.

AI összefoglalóösszefoglaló készül…
- A magyar lakosság jövedelmeinek koncentrációja az elmúlt 10 év alatt a gazdasági növekedés ellenére nem változott - hívta fel a figyelmet a GKI Gazdaságkutató Zrt.
- az MTI-nek eljuttatott közleményben.Kiemelték: a lakosság összjövedelmének k
Cikkbe ágyazott natív hirdetés · 640×250
OTP — hír a grafikonon
Teljes nézet →Minta: a cikkhez még nincs instrumentum címkézve — a grafikon az OTP valós adatait mutatja előnézetként. Nem befektetési tanács.
TI
TF- információSzerkesztőségi tartalom
Szerkesztőségi ellenőrzés
A tartalom tájékoztató jellegű, nem minősül befektetési tanácsnak.
Hibát találtál a cikkben?
A közösség a(z) OTP-ről
Közösség →Miért nem adtam el az OTP-t a rali után sem
Három ok: a lakossági hitelezés fordulata még csak most indul, a külföldi leánybankok marzsa rekordszinten, és a menedzsment saját részvényt vásárol. A piac a következő gyorsjelentésig szerintem alulárazza a sztorit — nálam ez továbbra is a portfólió legnagyobb pozíciója.
$OTP
Nem szerkesztőségi tartalom · nem befektetési tanács
Az OTP gyorsjelentése előtt szerintem a piac túl óvatos. A hitelezési adatok alapján jöhet pozitív meglepetés — kis pozícióval beszálltam.
$OTP
Nem szerkesztőségi tartalom · nem befektetési tanács



