A forint gyengüléssel kezdte a hét utolsó kereskedési napját a nemzetközi devizapiacon. Az euró a 353-as szintre került. A dollár árfolyama komolyan meglógott és péntek reggel már a 309-es sávon áll. A svájci frank feljebb lépett a 382-as szinten mozgolódik.

A forint nem tudja tartani a szinteket. Forrás: Shutterstock

A forint szabadon engedte az eurót és a dollárt

Folytatta a gyengülési tendenciát a forint pénteken reggel  a nemzetközi devizapiacon. Az euró árfolyama a hét első felében közel öt évvel ezelőtti szinten volt a 349-es árfolyammal. A Fed döntést követő időszakban a dollár erősödött és az euró is kiszabadult a hazai deviza szorításából. Az elmúlt három nap során közel 3,12 forintot, vagyis 0,9 százalék körül gyengült a forint. Az euró árfolyama pedig a péntek reggelt a 353-as szinten kezdte. A dollár sem sokáig tétovázott milyen irányba haladjon. Az árfolyam  komoly hét forint feletti ugrást produkált az elmúlt 3 nap során, ami közel 2,51 százalékos forintgyengülést jelent. A zöldhasú a reggelt 309-es sávon indította. A svájci frank árfolyama visszafogott mozgás mutat és a 382-es szinten áll. A mai napon is érkeznek nemzetközi adatok, amelyek megmozgathatják a devizákat és az iráni béke felett is gyülekeznek a felhők.

Cikkbe ágyazott natív hirdetés · 640×250

A devizák indulása pénteken reggel

Euró: A deviza árfolyama 353,44 forintra emelkedett péntek reggel a csütörtök esti 352,69 forintról.

Svájci frank: A deviza jegyzése 382,46 forintról 382,59 forintra erősödött.

Dollár: Az árfolyam pedig 307,54 forintról 309,33 forintra drágult.

Az euró és a dollár mozgása

Az euró jegyzése az esti 1,1469 dollárról 1,1428 dollárra gyengült.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock