Durván gyengül a forint a nemzetközi devizapiacon. A hazai deviza utoljára három évvel ezelőtt mutatott egy napon belüli ilyen nagy méretű kilengést. Az iráni helyzet pedig egyre komolyabb problémát hoz globálisan a piacoknak. Az euró már 391-es szinten áll. A dollár is durva raliba kezdett, az árfolyam 338-on áll. A svájci frank 430-ról nézi az iráni helyzetet. Az iráni háborús helyzet miatt a gáz ára ötven százalékkal emelkedett és ez komoly komoly mozgásokat hozott a devizapiacon.

A forint erősen gyengül a a nemzetközi devizapiacon. Forrás: Shutterstock

Folytatódik a forint zuhanása kedden a nemzetközi devizapiacon.  Az iráni háborús helyzet komoly mozgásokat hozott a piacoknak. Az olaj és gáz árának 50 százalékos emelkedésére azonnal reagáltak a devizák. A Hormuzi-szoros hírei pluszként rátettek még egy lapáttal a pánikhangulatra, így a börzék globális szinten meredek esést hozott a börzéken. A forint pedig sérülékeny mind az olaj és nyersanyagár változására mind a nemzetközi helyzetre. Utoljára három éve márciusban volt ilyen méretű forintgyengülés egy napon belül. Reggel az euró még 383-as szintről indult, de délután az árfolyam már a 391-es szinten tartózkodik. Az euróval szemben a hazai deviza a mai napon több mint 2 százalékkal gyengült. A dollár árfolyama is megindult és már 9 egységgel áll magasabban az árfolyam a 338-as sávon. A svájci frankra is hatással van az iráni helyzet és a deviza árfolyama 10 forinttal került feljebb a 430-as szintre.

A devizák árfolyama kedden napközben

Euró: A devizát kedden délután már 391,04 forinton jegyezték a reggeli 383,35 forint után.

Cikkbe ágyazott natív hirdetés · 640×250

Dollár: Az árfolyam jegyzése 329,39 forintról 338,32 forintra került délutánra.

Svájci frank: A deviza a reggeli 420,17 forintról már 430,48 forintra lépett.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Pixabay