Magyarország

A BUX(▲ +0,00%) a napot egy negatív lejtővel indította, majd nulla közeli állapotban haladt egészen kora délutánig, amikor nagyobb lendületet vett és jelenleg egészen plusz 1,7 százalékos szintig tudott erősödni. Az OTP(▼ −1,39%) hihetetlen emelkedési ütemét tudja folytatni, már több napot követően. A bank árfolyama 12450 forint körül mozog. A MOL(▲ +0,58%) hasonlóan nagy lendülettel folytatta a nap folyamán a kereskedést. Az olaj vállalat már elhagyta az 1850-es árszintet és közelíti az 1900-at. A MOL emelkedésének az oka, hogy a nemzetközi energia viszonyok egyre jobban alakulnak. Az olaj hordónkénti ára szárnyal és ezzel együtt a szektor nagy vállalatai iránt is nagy a kereslet. Az emelkedések vesztese a Richter(▲ +0,00%), melynek ma is közel 1 százalékot esett az árfolyama.

Ahogy az ábrát vizsgáljuk, látszik az erős kitörés az elmúlt hét óta. A gyertyadiagram az OTP árfolyam mozgását jelzi százalékosan, a kék vonal a Richtert, a piros a BUX-ot és a lila a MOL-t. Érdekesség, hogy miközben a magyar gazdaság épp az első karanténban töltendő napját tölti, a részvény piac tovább folytatja rekord gyors emelkedését. A mozgások alapját a nemzetközi hangulat határozza meg és nincs rá hatással a reál gazdaság teljesítménye.

Cikkbe ágyazott natív hirdetés · 640×250