Csodálatos évük volt a részvénybefektetőknek, alig volt olyan tőzsde, ahol csökkentek volna az árfolyamok. A két számjegyű hozamok nagyon gyakoriak, a legtöbb tőzsde 15-35 százalék között hozott. A BUX(▲ +0,00%) most nem volt az élbolyban, de nem is teljesített rosszul, a környező országok tőzsdéi általában még kevesebbet hoztak. A legjobbak egyike egy közeli, mégis alig emlegetett részvénypiac. Nagyon jó évük volt tavaly a részvénypiacoknak, az általunk megfigyelt 72 index közül csak kettő végzett mínuszban, többségük, 50 pedig két számjegyű hozamokat ért el. Az élen többféle egzotikus ország van, de a fejlettebb országok piacai közül kitűnik egy, térben nem is annyira távoli terület. Míg az amerikai internetes gigavállalatokat, technológiai óriásokat és a Nasdaq technológiai tőzsde indexét ma már minden valamire való tőzsdetudósítás említi, és a tavalyi év nagy nyerteseként szokták számon tartani, a német technológia részvények TECDAX indexe tavaly majdnem 40 százalékkal ment fel. (Öt év alatt pedig háromszorosára nőtt az értéke.) A fejlettebb országok között ez kimagasló teljesítmény, a Nasdaq is csak 30 százalékot hozott. (Táblázat a cikk végén.) A fejlettebb országok mezőnyében évi 30 százalék felett teljesítettek még a hongkongi, a lett, a chilei és az osztrák részvények. A lett papírok jó teljesítményére meglehetősen jó magyarázat a magas, öt százalék körüli gazdasági növekedésük, bár az összefüggés laza: más országokban, mint Románia, ugyanez nem okozott különösebb tőzsdei felfutást. Helyünk a régióban Ausztria esetében azt gondolhatnánk, hogy talán a választások után indult meg a tőzsde, de ez nem igaz, lényegében már 2016 közepétől felfelé tart az index. Előtte viszont évekig stagnálást és lecsorgást láthattunk, volt mit bepótolni. Lengyel barátainknál is magas a gazdasági növekedés, és kissé megelőzték a magyar tőzsdét 26,5 százalékkal. A magyar BUX index 23,6 százalékos emelkedése a mezőny első harmada körül van, jó eredménynek számít. Öt év alatt még így is kétszerezhettük pénzünket a magyar részvényekkel. Mészáros-üstökösök a mezőnyben Ha a BUMIX is versenyezhetne, azaz a magyar kisebb és közepes papírok indexe, akkor 122 százalékos teljesítményével mindenképpen dobogós lenne. A nemzetközi mezőnyben azonban nem jegyzik, a mögötte levő részvények kapitalizációja globálisan eléggé csekély. Ebben az indexben nemcsak a hazai kispapír-mánia, a Mészáros-üstökösök teljesítménye szerepel, hanem néhány jó osztalékfizetési képességű, sok éve szilárd gazdálkodású társaság részvénye is alaposan felment. (Pl. Nyomda, Graphisoft Park.) Az USA általánosabb S&P 500 indexének 18,9 százalékos, vagy a német DAX index 13 százalék körüli emelkedése inkább közepes teljesítmény. A korábbi üdvöske, Kína Shanghai Composite nevű indexe csak hét százalékot ért el, a soha nem látott méretű részvény-értékesítést (Aramco) tervező Szaúd-Arábia tőzsdéje pedig pici mínuszban végzett. A környező országok közül szerényebb, egy számjegyű volt Szerbia, Horvátország, Szlovákia, Románia, Oroszország tőzsdéjének emelkedése is. Infláció és deviza-leértékelődés Sok feltörekvő országnál óvatosnak kell lenni, mindjárt a lista elején Venezuelával, ahol a szép növekedés mellé anarchia és hiperinfláció jár. Sok feltörekvő országban ha nem is hiper, de magas az infláció vagy gyengülő pályán a deviza, ami a helyi pénznemben számított indexeket más megvilágításba helyezi. Például Törökországnál sem szabad elfelejteni, hogy a részvénypiaci növekedés fele sincs a feltüntetettnek, ha devizában számolunk. (A DJ Turkey Titans 20 EUR index csak 18 százalékkal ment fel.) Ukrajnában is két számjegyű az infláció és a helyi deviza éves leértékelődése is. Egyiptom esetében is mindjárt más a Nílus fekvése, ha eszünkbe jut, hogy 2016 őszén felére értékelődött le a helyi deviza, és a részvények devizában számolt értéke is nagyot esett. Az ukrán infláció is két számjegyű, Nigériában az olaj, Dél-Amerika számos országában olaj, réz és sok más nyersanyag ára hajlamos alaposan befolyásolni a tőzsdéket. Nem is beszélve a politikai bizonytalanságokról. Új kistigris születik? Ígéretes kistigrisnek látszik Vietnam: Az országról ma is mindenkinek a háború jut eszébe, a részvényvásárlás nem, tehát egy mélyen elfelejtett, elhanyagolt piac. Közben pedig Kínához hasonlóan dübörög a kommunista vezetésű kapitalizmus, a gazdasági növekedés évi 7,5 százalék. Az infláció mérsékelt (2,6 százalék), az állampapír-hozam moderált (tíz évre 5,0 százalék körül), már két tőzsdéje is van. Részvényindexek emelkedése, 2017. dec. 29-ig Ország Egy éves Öt éves hozam Index hozam (nem évesített) Venezuela 3884,0% IBC Argentina 77,7% 918,0% MERVAL Ukrajna 71,3% UAX Kazahsztán 59,3% KZKAK Törökország 48,2% 47,5% XU100 Vietnam 48,0% VNI Nigéria 42,3% NGSEINDX Németország 39,5% 200,0% TECDAX Hong Kong 37,3% 32,1% HANG SENG Lettország 35,9% 149,0% OMX RIGA Chile 34,8% 27,9% IPSA Ausztria 31,1% ATX USA 30,1% 140,0% NASDAQ100 India 29,2% 75,3% SENSEX Brazília 28,5% Bovespa Peru 28,3% IGBVL USA 27,1% 129,0% NASDAQ COMP Lengyelország 26,5% -6,3% WIG20 Görögország 26,0% -11,6% ATHEX COMP Fülöp-szigetek 25,1% 47,2% PSEI Németország 25,1% 123,0% SDAX USA 24,7% 88,6% DOW JONES INDU Magyarország 23,6% 113,0% BUX Dél-Korea 22,4% KOSPI Új-Zéland 21,8% 107,0% NZX50 Egyiptom 21,7% EG30 Iran 21,5% Tepix USA 20,0% 87,3% DOW JONES COMP Indonézia 19,9% 46,2% JCI Japán 18,9% 113,0% NIKKEI225 USA 18,9% 87,5% S&P500 Németország 18,3% 116,0% MDAX Norvégia 18,2% 80,9% OSE Dél-Afrika 17,8% FTSE/JSE All-Share Szingapúr 17,8% 7,5% STRAITS TIMES Litvánia 17,2% 80,4% OMX VILNIUS Csehország 17,2% 1,1% PX USA 16,8% 100,0% DOW JONES TRANS Tajvan 16,3% 36,8% TAIEX Észtország 15,8% 65,0% OMX TALLINN Bulgária 15,5% 97,1% SOFIX Portugália 15,4% -4,7% PSI20 Nagy-Britannia 15,0% 67,5% FTSE250 Thaiföld 14,0% 24,6% SET Olaszország 13,8% 29,4% FTSE MIB Svájc 13,7% 33,6% SMI Hollandia 12,9% 58,9% AEX Németország 12,8% 66,1% DAX Kolumbia 12,0% IGBC Belgium 10,5% 60,7% BEL20 Franciaország 9,8% 45,9% CAC40 Malajzia 9,7% 6,4% KLCI Románia 9,6% 45,5% BET USA 9,1% 59,9% DOW JONES UTIL Nagy-Britannia 8,0% 30,3% UK100 Spanyolország 7,7% 23,0% IBEX35 Horvátország 7,6% Crobex Mexikó 7,5% 12,9% IPC Ausztrália 7,3% 32,2% ALL ORDINARIES Kína 6,8% 45,7% SSE COMP Finnország 6,4% 57,7% HEX Szerbia 5,9% Belex15 Kanada 5,1% 30,4% S&P/TSX COMP Izland 5,1% 88,2% ICEX Izrael 4,6% TA35 Svédország 3,9% 39,6% OMX STOCKHOLM Pakisztán 3,7% KSE 100 Szlovákia 3,0% 69,4% SAX Oroszország (USD) 0,9% -26,4% RTS Kína 0,0% 39,6% SSE B-SHARE Szaúd-Arábia -1,0% Tadawul Oroszország (RUB) -4,4% 39,3% MICEX (Forrás: Stooq.com, Investing.com, Bloomberg.com)
Cikkbe ágyazott natív hirdetés · 640×250