Nyoma veszett Jack Ma-nak, az Alibaba alapítójának, aki egyébként is a 2020-as év egyik legnagyobb vesztesének tekinthető, kivételesen nem a koronavírus miatt. A kínai pártállam ugyanis lényegében megakadályozta, hogy a milliárdos tőzsdére vigye az Alibaba fintech-leányát, az Ant Csoportot, amit Ma egy tavaly októberi shanghaji fórumon szokatlanul kemény szavakkal kifogásolt - azóta gyakorlatilag senki sem látta a leggazdagabb kínait.

Bár eltűnésével a helyi sajtó értelemszerűen meglehetősen keveset foglalkozik, a nyugati médiában és a közösségi oldalakon - melyek Kínában többségében tiltólistán vannak - már megindult a spekuláció a milliárdos sorsát, illetve hollétét illetően. 

A Reutersnek nyilatkozó pekingi szakértők szerint ugyanakkor Ma jó eséllyel él és virul, mindössze annyi történhetett, hogy az őszi konfliktushelyzetet követően

Cikkbe ágyazott natív hirdetés · 640×250

MEGMONDTÁK NEKI, HOGY KICSIT VONULJON HÁTTÉRBE.

Ez annak fényében mindenképpen bölcs tanács lehet, hogy a kínai hatóságok tavaly év végén minden eddiginél szigorúbb trösztellenes vizsgálat alá vonták az Alibaba-t, egy ilyen vizsgálatot pedig nem tanácsos átgondolatlan publikus szereplésekkel megzavarni, különösen Kínában. Közben az Alibaba részvényei negatív irányba mozognak és az amerikai hatóságok neheztelnek a kínai székhelyű, de amerikai tőzsdéken jegyzet vállalatokra. A cég növekedési potenciálja szerint messze alulértékelt az árfolyam, de a kínai állam erős befolyása valamint a nemzetközi feszültségek nem engedik az árfolyamot felfelé.